Faültetés

Tisztelt Szülők!
2020. 11. 7-én, az Élet Napján iskolánk udvarán 8 db fát ültettek el a 10 millió Fa Alapítvány és az iskola szülői közösségének tagjai és tanulók.
Így arany lepényfa, gömbjuhar, norvég juhar, fenyőfa is gazdagítja már az intézményünk környezetét.
A fákat a 10 millió Fa Alapítvány ajánlotta fel, Rosta Csaba alapító tag kezdeményezésére.
Az alapítvány célja a lehető legnagyobb számban fák és erdők telepítése Magyarországon és más országokban. Célja továbbá a Föld klíma és biodiverzitás válsága kialakulásában szerepet játszó életformák átalakításának támogatása, kommunikálása, a fa- és erdőtelepítéssel kapcsolatos ismeretek terjesztése.
Nagyon örvendetes, hogy a jelenlegi helyzetet felülírva, a jövő szebbé, jobbá tételén is fáradoznak olyan elkötelezett közösségek, mint a Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola szülői közössége.
Az iskola diákjai, dolgozói nevében hálásan köszönöm az alapítvány tagjainak, a tettre kész szülőknek és diákoknak, hogy egy nemes cél érdekében ismét sikerült az összefogás.
Szöllősi Zoltánné
intézményvezető