Mobil menü ikon

Szülői szervezet tájékoztatója

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Kedves osztályközösségek!

„Azokból a kövekből, amik utunkba gördülnek, kis ügyességgel lépcsőt, vagy éppen játszóteret is építhetünk.”

Baranyay Alfréd vagyok, a szülői munkaközösség megválasztott elnöke.
Úgy gondolom, hogy fontos lenne, ha közösen jobbá, szebbé és praktikusabbá tudnánk tenni gyermekeink iskolában töltött idejét. Ezt közösen tudjuk eredményre vinni, a gyerekekkel, szülőkkel és tanárokkal. A következő két program, amihez lehet kapcsolódni:

Udvar festése (Október 4.)

Nagy szeretettel várjuk a jelentkezőket, 2019. október 2-án (esőnap: okt.4.) 13 órai kezdettel az udvar díszítésére, festésére. Az iskola pályázati úton 200.000 Ft értékű festékeket kapott, a kivitelezés pedig önerőből történik, amiben tudtok segíteni. Kérlek, vegyétek fel a kapcsolatot az osztályotokban megválasztott Szülői szakszervezeti taggal, tőle megtudhatjátok a részleteket. Nagyjából 20 szülőre lenne szükség, akik segítenek a gyerekekkel közös játékos munkában.

Családi nap (Október 5.)

A legutóbbi gyűlésen egyetértés született abban a döntésben, hogy a hátsó udvarrészen szuper lenne egy Játszótér, egy igazi közösségi tér létesítése alsósoknak és felsősöknek egyaránt. Amit a gyerekek a kikapcsolódás mellett, akár tornagyakorlatokhoz is használhatnának.

A megvalósítását több ütemben képzeljük el, mert egy játszótérnek magas a költségvetése. Arra kérnénk benneteket, hogy azok induljanak az osztályokban a családi napi főzésen, akik erre a célra ajánlják fel a pénzt.  

Ez egy olyan iskolai szervezés, ahol a tanárok, gyerek és szülők közösen dolgoznak. Jó iránynak tartom, hogy az iskolában eltöltött családi napot egy játszótér létesítésére fordítjuk.

Arra kérném a szülőket, akik segíteni tudnak ebben a dologban, akár alapítványi hozzájárulásokkal, akár kapcsolati rendszerrel, vagy bármilyen segítséggel, jöjjenek el a novemberben, az ez ügyben szervezett találkozóra. Szeretettel várjuk a tenni vágyó szülőket.

Az iskolában felmerült egy fantasztikus ötlet: Erősítsük a környezettudatosságot a családi napon! A kezdeményezés mellé mi szülők is felsorakozhatunk azzal, hogy igyekszünk nem műanyag flakonokat, edényeket hozni a családi napra.
A játszóteret a helyszínen támogatói jegyekkel is lehet majd támogatni.
Természetesen nagyon örülünk akár fizikai, akár kreatív ötletbeli támogatásnak is, amivel előre lendíthetjük a Jó ügyeket a gyermekeinknek.

Azokból a kövekből, amik utunkba gördülnek, kis ügyességgel lépcsőt, vagy éppen játszóteret is építhetünk. Happy

Eseménynaptár

Közelgő események

Kimeneti mérés 6-8. évfolyamnak 2023. március 6. - 2023. június 9.
Osztálykirándulások 2023. május 23. - 2023. június 6.
Leendő elsősök szülői értekezlet 2023. június 6. 16:30 - 17:30
Városi streetball bajnokság 2023. június 12.
DÖK-nap 2023. június 14.