Mobil menü ikon

Udvar felújítás

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

  

 

TISZTELT SZÜLŐK!

KEDVES DIÁKJAINK!

 

Örömmel tájékoztatom Önöket/Benneteket, hogy megvalósult az iskolai sportpálya vízelvezetése!

Évek óta komoly gondot okozott, hogy egy-egy esős nap után kisebb tavak keletkeztek a pálya mellett, akadályozva tanulóink udvari sportolását, játékát.

Keresve a megoldást, végül az összefogás hozta meg az eredményt! A 2018/2019. tanév családi napi és adventi vásári támogatások, melyek iskolánk alapítványi számlájára folytak be, lehetővé tették, hogy elérjük a kitűzött célt.

Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult rendezvényeink sikeréhez! Szülők, pedagógusok, munkatársaink, valamint diákjaink közös eredményének örülhetünk most!

Köszönetemet és hálámat fejezem ki Páll László szülőnek, aki lelkes vezetője, „motorja” volt az egész folyamatnak. Feltérképezte a megvalósítási lehetőségeket, vállalkozókkal vette fel a kapcsolatot, egyeztetéseket folytatott. Megtalálva a kivitelezőt, szervezte, felügyelte a munkálatokat, fotókat készített.  A kivitelezés  elkészülte után pedig a pályához tartozó rézsű füvesítését saját költségén, saját kezűleg végezte el.

Nagyon várjuk már diákjainkat, azt is, hogy végre újra zajongjanak, játsszanak és sportoljanak az udvaron. Külön öröm, hogy ezentúl mindezt jobb feltételekkel tehetik.  

 

Szöllősi Zoltánné

intézményvezető